Világítástechnika II.

2011.09.06 Világítástechnika II. - Lámpa LexikonLámpa Lexikon

Állólámpák: sokféle formában, méretben és anyagból készülnek. Kivitelüktől függően alkalmasak helyi és hangulatvilágításra, vagy akár általános fényforrásnak is.

Asztali lámpák: az általános világítás kiegészítői, segítségükkel kellemes, helyi fényvek alakíthatók ki.

Automatikus kapcsoló: meghatározott időben, illetve mozgás hatására önállóan be-, illetve kikapcsol. Alkalmazása olyan helyeken ajánlott - például lépcsőház, előtér -, ahol előre kiszámítható időt töltünk el.

Csiptetős íróasztallámpa: a korábban általános, nagy, nehéz talpakon nyugvó modell kiváltására 1933-ban készült az első, állítható csíptetővel rögzíthető íróasztallámpa.

Fénycsóvás megvilágítás: a bevilágítandó terület méretétől függően kell a reflektorba izzót választani. A kibocsájtott fénycsóva átmérője a felhasznált izzó alapján többféle lehet.

Fényszabályozós kapcsoló: alkalmazásával a pillanatyi helyzetnek megfelelő fényviszonyok állíthatók elő az adott helyiségben. Használatával energiát lehet megtakarítani.

Direkt megvilágítás: célorientált megvilágítási mód, árnyékmentes, tiszta kontúrú végeredménnyel. Beépített világítótestekkel, reflektorokkal, ernyővel ellátott íróasztallámpákkal érhető el.

Hangulatvilágítás: a tompított világítás kiemelkedő szerepet játszhat az enteriőr nyugodt hangulatának megteremtésében.

Hordozható lámpák: az enteriőr igényeihez alkalmazkodva helyüket könnyen lehet változtatni. Álló, vagy asztali változatai ismertek.

Indirekt megvilágítás: a falról, vagy a reflektor speciálisan kiképzett felületéről visszaverődő fény enyhén árnyékolt, kontúrmentes képet eredményez. Ilyen hatás eléréséhez a mennyezetre fényt vető mennyezeti lámpák, reflektorok, átlátszó világítótestek ajánlottak.

Kétdimenziós, miniatűr fénycső: irányítóegységgel ellátott fénycső, speciális fali-, vagy mennyezeti lámpához készül, adapter segítségével hagyományos foglalathoz is kapcsolható.

Könyökmagasságban elhelyezett kapcsoló: megkönnyíti a mindennapokat az ajtó mellett elhelyezett, könnyökkel is működtethető kapcsoló.

Falilámpák: a korábbi, általános megvilágítást biztosító falikart - amelyet még gyertya, petróleum, vagy gáz üzemeltett - a 20. századi technika következtében folyamatosan felváltotta az elektromos árammal működő falilámpa. A legideálisabb világítást a szemmagasságban elhelyezett falikarokkal lehet biztosítani. Számtalan változatuk ismert. Gyakori típusok a kettős falikarok, a képmegvilágítók és az ernyővel ellátott falilámpák.

Halogénizzók: nagyon jól adják vissza a színeket, főként a hideg árnyalatokat hangsúlyozzák. Mivel hamar felforrósodnak, gyerekszobába nem ajánlottak.

Halogéngázzal töltött volframszálas izzók: az eredetileg közületek céljaira kifejlesztett izzók mára megjelentek az otthoni felhasználásban is. Főként ott javasolt a használatuk, ahol fontos az erős megvilágítás. Adapter segítségével hagyományos hálózatra is csatlakoztathatók
Lámpaernyők: fontos szerepük van a világításban, ugyanis színükkel, anyagukkal, formájukkal meghatározzák az általuk közvetített stílust, ugyanakkor befolyásolják a rajtuk átsugárzó fény színét és irányát is.

Miniatűr fénycső: a legtöbb energiatakarékos fénycső a hagyományos izzók egynegyedének megfelelő fogyasztással működik, élettartamuk viszont az előbbiek ötszöröse.

Rejtett világítás: bútorok, vagy építészeti elemek rejtett pontjain kialakított világítás, aminek célja a különösen szép tárgyak fénnyel való kiemelése, illetve veszélyes területek - például lépcsők, küszöbök - megvilágítása.

Süllyesztett lámpák: beépítésükhöz 12-30 centiméter mélységű üreggel kell számolni.

Tompa fények: a lakás sötétebb sarkai, szögletei derűsebbek lesznek az olyan felfelé, vagy lefelé irányított lámpák révén, amelyek közvetlen környezetüket világítják meg.

Mennyezetlámpák: klasszikus értelemben egy adott belső tér megvilágításáért a mennyezeti lámpák felelnek. A mennyezetre erősített megvilágítási formának számtalan változata ismert, leggyakoribb a rúdra függesztett gömb, az ernyővel ellátott függőlámpa, a különféle kialakítású csillár, vagy a mennyezeti sínnel kombinált spotlámpa, illetve a mennyezetbe, vagy álmennyezetbe süllyesztett fényforrások.

Pontvilágítás: ilyen megoldással puha, kevés árnyékot vető, minden irányba terjedő fény keletkezik. Az üvegből, műanyagból, áttetsző anyagokból készülő lámpatestek, japán papírlámpák a legideálisabbak erre a célra.

Csillár: étkezője központi világítását általában az ebédlőasztal fölé befüggő csillár vagy függeszték adja, amely szerves része a helyiség dekoratív berendezésének. Ha fénye a szabályzó kapcsolóval le van tompítva, a gyertya fényéhez hasonló lágyabb hangulatfény érhető el. Direkt, lefelé világító csillár az általános beltéri megvilágítás mellett az asztalnak is helyi világítást kölcsönöz.
A jó megvilágításon kívül, az asztalt körül ülők családias, meghitt hangulatát emeli egy melegséget árasztó üvegbúrás vagy textilernyős lámpatest.

Ázsiai lámpa: már a legkorábbi időkben is többféle anyagból készülhetett a lámpa és számos formája ismert volt. A legjellegzetesebb kínai lámpaforma a nálunk is ismert, papírból készül lampion. A lámpa a termékenység szimbóluma. Yunnan tartományban a nászágy föléhelyezett lámpának a "gyerek és unoka lámpa" nevet adták. Kína más vidékein volt szokásba lámpát akasztani a terhes nők ágya alá. Az újévi ünnepségek alkalmával, az első holdhónap 15. napján rendezik meg a Lampionok ünnepét. Ilyenkor volt szokás, hogy éjjelente fűzfavesszőből font, áttetsző zöld kelméből készült sárkányokat eregettek, melyek belsejébe lámpásokat rejtettek.

Villanyvilágítás: a polgárosodó falusi, mezővárosi parasztság a hazai villamosítás legkorábbi időszakától kezdve ha anyagi lehetőségei megengedték, részt vett a villamosításban. Ennek jellegzetes példája, hogy az első villanyvilágítással ellátott mo.-i település a túlnyomólag agrár népességű Mátészalka volt még 1890-ben. Továbbá az első villamosított vasútvonal Mo.-on az aradhegyaljai volt, amely Arad városát kötötte össze a szőlőtermelő körzet helységeivel (1896). Mindaddig, amíg egységes energia-gazdálkodási rendszer nem alakult ki, a helyi áramfejlesztő telepek szolgáltatták a villamos energiát. Ezek kiépítésében a 19. sz. végétől jelentékeny szerepe volt agrárvárosaink polgárságának, tekintettel arra, hogy mind a beruházás, mind az üzemeltetés sokfelé városi vagy közösségi szervezésben folyt. Az így kialakuló villanytelepekhez csatlakoztak, ha arra kapacitás volt, a közel fekvő, szomszédos kisebb városok, községek. A villanyvilágítás elterjedésében az ipari körzetek erőművei is szerepet játszottak, hiszen szomszédságuk falvai könnyebben csatlakozhattak hálózatukhoz. Az egyes települések villannyal való ellátottsága azonban korántsem jelentette a teljes lakosság bekapcsolását, mivel a bekötéseket meglehetősen nagy összeg lefizetése ellenében engedélyezték. Így az elektrifikált településeken is a lakosság jelentékeny százaléka megmaradt az 1950-es évek végéig, a hatvanas évek elejéig a petróleumvilágítás mellett. A falusi parasztság érdeklődése a villanyvilágítás iránt a két világháború közötti időszakban kezdett jelentékeny méretűvé válni. Az ekkor kezdődő távvezeték-építések során a vezetékek szomszédságába kerülő községek tettek kísérletet településeik villamosítására, azonban legtöbbször elutasításra találtak. A II. világháborút követően több lépésben törekedett a kormányzat az egész ország egységes energiarendszerben történő villamosítására. Valamennyi zárt település villanyárammal való ellátására 1955-ben került sor, utolsóként a Szabolcs m.-i Bátorligetet kapcsolták be. 1960-tól lényegében csak idős, magános emberek, ill. családok maradtak meg a petróleumos világítás mellett. Sőt már korábban lendületessé vált a külterületi, nagyüzemi, mezőgazdasági telephelyek villamosítása. Kertészkedő, nagy intenzitással dolgozó tanyaközségeink egy részében is megindult a villamosítás (pl. Szeged körzetében). Kedvező természeti feltételek mellett a helyi vízi energia felhasználásával is állítottak elő elektromos áramot. Több, évszázados múlttal rendelkező vízimalom rendezkedett be, más feladatainak ellátása, mellett, a falusi villamos hálózat táplálására. Magányos tanyák villamosítására elvétve alkalmaztak szélkerekes generátorokat az 1920-as, 30-as évektől.